Hétfői Facebook gyorsjelentés a magyar politikai élet egyik fontosabb résztvevőjéről
Dátum: 2012.01.16 11:51 - Készítette: I. S. A.
Ebben a gyorsjelentésben a magyar politikai és közéleti színpad prominensei között szemezgetve hetente mutatjuk be a velük kapcsolatos aktivitásokat, amely a Facebook-oldalukon történik.
A vizsgált időszakban érintett összes napon volt megfigyelhető átlagolható népszerűségi számérték, azért a népszerűségi trend kimutatása egyértelműen elvégezhető. A számottevő aktivitást kifejtő napokat figyelembe véve a népszerűségi érték egymás után következő tagjai véletlenszerűen hullámzó jelleget öltöttek. Megfigyelhető volt az is, hogy az értékek átmeneti jelleggel stagnálást is mutattak. A fent említettek ismeretében elmondható: a teljes időszakra vonatkozó, az ismert értékekre illeszthető trendvonal összességében enyhén emelkedő jelleget mutat. (Meredekség: 0,429)
Tüntessünk együtt a függetlenségért, a hazugságok ellen <networkedblogs.com> Békemenetet szerveznek január 21-re, jövő szombaton 16 órára a Hősök teréről indulva az Országházig azok a magyar demokraták, akik hisznek a polgári demokráciában és a nemzet függetlenségében. Felhívásukban az aláírók kifejezik, „saját akaratunkból választottunk magunknak korm
Lájk / Komment: 38 / 0
Típus: Link
2012. 01. 11. 16:53:47
Többé nem hagyjuk magunkat eltéríteni saját céljainktól <networkedblogs.com> A miniszterelnök szerint az, hogy Magyarország a számtalan külső és belső gondja közepette is új egyetemet alapít, azt mutatja, hogy igenis van jövőnk, végre újra hiszünk magunkban, és ezért lesz erőnk kiverekedni magunkat a nehézségekből. Többé nem hagyjuk magunkat eltéríteni
Lájk / Komment: 23 / 0
Típus: Link
2012. 01. 12. 13:17:16
„Példátlan siker a honosítás” <networkedblogs.com> Több mint kétszázezer állampolgársági kérelem érkezett a tavalyi esztendőben és a kérelmet benyújtók közül mintegy 103 ezren immár magyar állampolgárok – mondta Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes sajtótájékoztatóján. A KDNP elnöke példátlan sikern
Lájk / Komment: 23 / 0
Típus: Link
2012. 01. 14. 19:41:07
Schiffer távozik az LMP frakciójának éléről <networkedblogs.com> Távozik az LMP frakciójának éléről Schiffer András. Ezt ő maga jelentette be a Lehet Más a Politika szombati választmányi ülésén. Forrás: hvg.hu tovább
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) MAGYARORSZÁG felirattal ellátott 5, 10, 20, 50, 100 és 200 forintos címletű érméket, valamint 3000 forintos címletű ezüst emlékérmét is kibocsátott Madách Imre Az ember Forrás. MNO, MTI tovább
Lájk / Komment: 17 / 1
Típus: Link
2012. 01. 12. 18:26:42
Magyarországon nincs veszélyben a demokrácia <networkedblogs.com> A KDNP közleményében azt írja: Magyarországot érintő, illetve a magyar kormány tevékenységét bíráló a nemzetközi sajtóban megjelent cikkeket nézve a KDNP úgy látja, legtöbbször csak félinformációk alapján születnek meg azok a külföldi újságcikkek, amelyek a médiatörvény elfogadás
Lájk / Komment: 17 / 0
Típus: Link
2012. 01. 12. 13:44:01
Lezsák Sándor csatlakozik a Békemenethez <networkedblogs.com> Közéleti emberek, parlamenti képviselők is részt vesznek a jövő szombati demonstráción Forrás: MHO tovább
Lájk / Komment: 15 / 0
Típus: Link
2012. 01. 12. 18:26:56
Példátlan siker a honosítás <networkedblogs.com> Több mint kétszázezer állampolgársági kérelem érkezett a tavalyi esztendőben és a kérelmet benyújtók közül mintegy 103 ezren immár magyar állampolgárok – mondta Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes sajtótájékoztatóján. A kereszténydemokrata politikus a
Lájk / Komment: 15 / 0
Típus: Link
2012. 01. 15. 17:45:07
Skót lap dicséri a magyar alkotmányt <networkedblogs.com> Jócskán eltér nyugati társaitól Magyarországról alkotott véleményében a Scotland on Sunday nevű skót lap, mely a „hagyományos értékek, a nemzeti öntudat és a szabadságtisztelet ékkövének&rdqu Forrás: mno.hu tovább
Lájk / Komment: 15 / 0
Típus: Link
2012. 01. 10. 14:16:49
Igaztalan és nemtelen támadások érik Magyarországot <networkedblogs.com> A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője szerint példátlan és igaztalan támadások érik Magyarországot és a magyar kormányt, amelyek mögött egyértelműen tájékozatlanság áll, és egyértelmű, hogy ideológiai jellegű gyűlölködés jelenik meg. Harrach Péter elégedett a KDNP-s ko
Az amerikai nagykövetség különös kérései <networkedblogs.com> Az Egyesült Államok nagykövetsége az elmúlt időszakban statisztikai adatszolgáltatás címén rendszeresen kért tájékoztatást a Legfőbb Ügyészség (LÜ) Nemzetközi és Európai Ügyek Főosztályától arról, Forrás: MNO tovább
Lájk / Komment: 3 / 3
Típus: Link
2012. 01. 09. 14:24:00
A Gyurcsány-érában 23 milliárdot „tapsolt el" az MSZP kommunikációra <networkedblogs.com> A Fidesz szóvivője szerint az MSZP-s Török Zsolt a hétfői sajtótájékoztatóján – amelyen arra szólította fel a kormányt, fejezze be az önfényezést – arról elfelejtett beszélni, hogy a sz Forrás: MTI tovább
Lájk / Komment: 1 / 3
Típus: Link
2012. 01. 09. 20:42:12
Fellegi Tamás megkezdte a tárgyalásokat az IMF-nél <networkedblogs.com> Fellegi Tamás, a Magyarország és a nemzetközi pénzügyi szervezetek közötti tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter megbeszéléseket kezdett hétfőn Washingtonban a Nemzetközi Valutaalapnál (IM Forrás: MTI tovább
Lájk / Komment: 7 / 2
Típus: Link
2012. 01. 09. 17:46:17
Tanúként hallgatták ki Veres Jánost Sukoró-ügyben <networkedblogs.com> Tanúként hallgatta meg Sukoró-ügyben Veres János szocialista országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hétfőn – tudatta az ügyészség az MTI érdeklődésére. Forrás: MTI tovább
Lájk / Komment: 12 / 2
Típus: Link
2012. 01. 09. 0:09:17
Csatlakozzatok, ha nem is írtok, fejezzétek ki, hogy bíztok Orbán Viktorban és kormányában egy lajkolással. :) www.facebook.com
Lájk / Komment: 4 / 2
Típus: Státusz
2012. 01. 11. 13:36:09
Magyarország nem tett elegendő intézkedést az államháztartási hiány leszorítására? <networkedblogs.com> Az Európai Bizottság szerint Magyarország nem tett elegendő intézkedést annak érdekében, hogy „időben és tartósan” kiigazítsa túlzott államháztartási hiányát. Forrás: inforadio.hu tovább
Lájk / Komment: 7 / 2
Típus: Link
2012. 01. 11. 13:35:32
Amerikai beavatkozás a magyar belpolitikába? <networkedblogs.com> Az MNO úgy értesült, hogy Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost is berendelte hivatalába a budapesti amerikai nagykövet, hogy tájékozódjon a korrupciógyanús ügyekkel, de legfőképpen Gyurcsány F Forrás: MNO tovább
Lájk / Komment: 9 / 2
Típus: Link
2012. 01. 11. 11:43:18
Orbán Viktort keresztre feszítették volna <networkedblogs.com> Orbán Viktort keresztre feszítették volna azért, amit Gyurcsány Ferenc tett a 2006-os választások előtt – mondta el a Lánchíd Rádiónak az Európai Néppárt alelnöke. Forrás: MNO tovább
Lájk / Komment: 7 / 2
Típus: Link
2012. 01. 11. 8:43:38
Lukács Tamás sajtótájékoztatója az egyházak vizsgálatáról <networkedblogs.com>
Lájk / Komment: 1 / 1
Típus: Link
2012. 01. 14. 1:21:48
Kilenc eurótagállamot minősített le a Standard & Poor's <networkedblogs.com> Kilenc euróövezeti tagállamot minősített le pénteken a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy az eddig hozott válságintézkedések nem elégségesek a pénzügyi problémák kezelés Forrás: MTI tovább
Az alábbiakban olvasható demográfiai elemzés a vizsgált időszakban az üzenőfalon üzenetet elhelyező felhasználók személyes adatai alapján készült. Összesen 6 poszt érkezett az oldal üzenőfalára 4 különböző rajongótól.
A vizsgált időszakban érintett valamennyi napon volt megfigyelhető említettségi érték. Az észlelhető aktivitást mutató napok vonatkozásában az értékek monoton csökkenő jelleget öltöttek. Észrevehető volt azonban, hogy az értékek folyamatos csökkenése bizonyos ideig megtorpant, és átmeneti jelleggel stagnáló formát öltött. A vizsgált napok adatainak feldolgozása után megállapítható: a teljes időszak ismert értékeire illeszkedő trend vonala esik. (Meredekség [említettségi trend]: -5,143)
KDNP üzenőfalával kapcsolatos aktivitások
Az elemzett időszakban a fal üzeneteivel kapcsolatos tevékenységek (kommentelés/lájkolás) feltárásával készült a lent megtekinthető aktivitási analízis.
A legkiemelkedőbb aktivitás (amely az oldal üzenőfalának bejegyzéseivel kapcsolatos) 2012. január 12-én volt detektálható a vizsgált időszakban. Akkor 162 rajongói eseményt figyelhettünk meg. Az elemzés alá vont napokon mind lájkolások, mind pedig kommentelések is történtek. Lájkolás szempontjából a legaktívabb napon 150 esemény volt észlelhető, míg kommentekből a legtöbb 16 volt.
Az aktivitás trendjének alakulása
A vizsgált időszakban érintett összes napon az aktivitási érték megfigyelhető volt. Az értékek dinamikájában a felfelé és a lefelé irányuló mozgás egyaránt megfigyelhető volt. Az elemzés során említést érdemel az értékek állandó változékonysága, mivel a sorozat még rövid időre sem stagnált. Az érték az előző felénél is kevesebbre esett vissza 2012. január 15-én, ami egy számottevő mérséklődésnek tekinthető. 2012. január 10-én egy meghatározó növekedés volt észlelhető, mikor is a vizsgált érték az előző duplájánál is magasabbra emelkedett. A vizsgált napok adatainak összegzéseként elmondható: a teljes időszakra vonatkozó, az ismert értékekre illeszthető trend vonala süllyedő képet mutat. (A posztokkal kapcsolatos aktivitási trend meredeksége: -3,357)
Az oldalon olvasható médiaelemzések hivatalos sajtófigyelő vállalatok által - előre egyeztetett szempontok szerint - szemlézett sajtómegjelenések feldolgozásával készültek. Az esetleges kvalitatív elemzési szempontok a témával foglalkozó elemző munkatársunk szubjektív véleményét tükrözik, a tartalmi és emocionális besorolások meghatározása az elemzési feladathoz specifikált szempontrendszer figyelembe vételével történt.